Beck Tamás: Jégkorszak

Akad, aki idővel megutálja ezt a munkát, mint hajdanán Napóleon a bécsi keringőt. A kollegina, akitől pár esztendeje átvettem a stafétát, például kiégett és megcsömörlött a begerjedt férfiak hörgésétől. Az emelt díjas telefonszám ugyanaz maradt, de az ő távozása óta én fogadom a hívásokat. És csak elvétve fordul elő, hogy a vonal túlsó oldalán egy belevaló fickó az intim tetoválásaim vagy a mellméretem felől érdeklődik. Élettörténeteket kell végighallgatnom, menthetetlen házasságok elgyászolásában segédkezni, öngyilkosjelölteket lebeszélni a jóvátehetetlen döntésről. A múltkor ágyhoz kötött nagybeteg tárcsázta a számomat: elmosódott volt a beszéde a morfiumtól, de kivettem a szavaiból, hogy nem akar egyedül meghalni. Beszéltem hozzá egészen az exitusig. Talán kicsit tovább is. Egyszer megtalált egy elhagyott férj, aki bezárkózott a lakásába a kisfiával, s azzal fenyegetőzött, hogy cigarettára gyújt a megnyitott PB-gázpalack mellett. Hatvanperces, könnyed csevegést követően önként megadta magát a rendőröknek, én pedig büszkén nyugtáztam, hogy túsztárgyalóként is megállnám a helyem. Többgyermekes családapák fejtegetik nekem órák hosszat, mit utálnak kiváltképpen a feleségükben, hó végén pedig a borsos telefonszámla miatt jelzálog kerül a budai villájukra.Tudtam is én, hogy legkevésbé arra a tudásra lesz szükségem, amit álmatlan éjszakákon szexológiai tankönyvekből csipegettem össze! Holott nincs mit csodálkozni azon, hogy manapság leginkább egy pszichoanalitikusi rendelésre hasonlít némelyek szerint szégyellni való tevékenységem. Hová lettek a maturáló kamasz fiúk, akik harminc éve még a velük szemben helyet foglaló nők szoknyája alatt a félhomályt vizslatták a földalattin? Hanyagtartásban gubbasztanak a metróüléseken, legújabb generációs telefonjaikba mélyednek, és sokadik lépéseiket teszik meg éppen a virtuális térben. Offline élményekre cseppet se vágynak, fel nem hívnának engem, ha rájuk jön a szükség. Rendszerint a világhálón veszítik el haverjaik előtt letagadott szüzességüket. De mindjárt jobban megértem őket, amint eszembe jut a szomszédomban lakó, nevetséges frufrut viselő joghallgatólány, aki egy Erasmus-ösztöndíjnak köszönhetően került Pestre, senkinek nem köszön a lépcsőházban, s egész viselkedése makacs frigiditásról árulkodik.Európa csendes, újra csendes, elzúgtak szexuális forradalmai, dünnyögöm magamban, miközben szokásomhoz híven emelt díjas telefonszámom számjegyeit játszom meg egy környékbeli lottózóban. Ha Fortuna rám mosolyogna, egy kéjutazás erejéig kiolvadnék az érzékeknek ebből a jégkorszakából. Most azonban sietnem kell haza vezetékes készülékem mellé: péntek délután van, tehát hívásözön várható az elvált üzletemberektől, akiket menetrendszerűen elfog a kétségbeesés a magányosan eltöltendő hétvége közeledte láttán.