Vasas Tamás: tavasszal néha leírok magamnak a pultnál pár nevet

ma egy zöld, málladozó postaládába tettem a kezem,nem tudom, miért, talán kerestem valamit.nem volt ott semmi, csak egy elázott szórólapegy régi pizzériáról.ettől sokat gondoltam rád, a nevedre is,amit sosem tudtak itt rendesen kimondani.csak „Sára”, de az nem te voltál,inkább egy másik nő,akinek még volt annyi pénze,hogy visszamehessen az óhazába.három éve hagytál itt.azóta lejárogatok a white rose bárba,ott lehet kapni olcsó vermouthot,a pultos soha nem kérdez semmit.azt mondják, egyszer ott is aludtama vécében, de nem emlékszem rá.tavasszal néha leírok magamnak a pultnál pár neveta szalvétákra, aztán széttépem őket.ez valami játék.somogyi neveket írok le,olyanokat, amiket ezek szintén nem tudnak kimondani.a múltkor azt álmodtam,hogy újra abban a kis drávafoki vegyesboltban vagyok,kenyeret veszek, te elmész mögöttem,de már nem nézel rám.úgy tűnik, mintha sorban állnál,de valójában csak háttal vagy, háttal,mint egy fa, soha nem fordulsz meg.