Őkegyelme pusztán lop

Vegyünk egy egyszerű demokratikus érettségi példát (állampolgári ismeretek): Viktor bolti lopás gyanújába keveredik. Vagyis egészen pontosan shopi lopás gyanújába a nemzeti bank pénzmúzeumában, ahol közjavakat őriznek (a múzeum a nemzeti közelmúltra emlékezik, amikor az embereknek még volt pénzük). Viktor éppen kifelé törekszik a közgyűjteményből, de bejelez egy látogató, és azt kiáltja: tolvaj! Aztán megint: fogják meg, tolvaj! Tankönyvi példánk 62 éves szereplője, aki szabályosan átlagembernek látszik (nincs több inge, nincs több cipője, nincs több autója, mint huszonöt éve a híres „lázári látszat” szerint), megdermed, és minden szempár rászegeződik a kijáratnál. Két lehetőség kínálkozik ekkor Viktor számára, és ezt ő ügyesen felméri. Az egyik az, hogy megvárja a távolabb időző biztonsági szolgálatot. Ez a megfontolás egy dolog miatt mindenképpen hasznos volna, azonnal tisztázná Viktort, s egy füst alatt begyűjthetné a tolvajt kiáltó polgár bocsánatkérését is. Becsületes emberként távozhatna. Ez a lehetőség azonban Viktor fején nem fut át, hiszen nem tud megfeledkezni arról a releváns körülményről, hogy minden zsebe dugig van lopott holmival. És Viktor megdönti a rövid pályás pusztarekordját hatvan méteren.