Beck Tamás: Ébredés

Amikor Bence magához tért vakbélműtétje kellős közepén, épp azok a dolgok tolultak fel tudatában, amelyek bármelyik ébredés alkalmával először jutnak az ember eszébe. A filléres gondok. Esetében mindenekelőtt az a körülmény, hogy csupán szívességi alapon lakhat főnöke házának néhány négyzetméter alapterületű melléképületében. Égető szüksége volt a helyi általános iskolának fizikatanárra, Bencének viszont az első havi fizetés kézhezvételéig nincs pénze pesti albérletre. Talán azután se lesz. Bence megalázónak érezte ezt a kényszermegoldást, és nem is szerette azt a félhomályos lyukat. Amennyiben nem napközizett, tanítást követően sötétedésig a tömegközlekedéssel ismerkedett, esetleg baseballdzsekis suhancoktól hemzsegő plázákban múlatta idejét. Általában már aludtak a háziak, amikor Bence a dohos szagú helyiségben végre kitapogatta a villanykapcsolót. Zuhanyzófülke nem állt rendelkezésére, egy műanyag lavórban kellett lecsutakolnia magát. Érdes tapintású törölközőt használt, amit együtt csentek el volt nejével egy görögországi szállodából nászútjukon. Ha ilyenkor rohanták meg emlékei, képtelen volt még aznap megbirkózni az óravázlatokkal is.Bencének most fogalma se volt, vakbél-operációja vajon melyik fázisnál tart. Időnként zsigereibe nyilallt a benne motozó műszerek által keltett fájdalom, de erősebbnek bizonyult afölötti csodálkozása, hogyhogy nem vette észre az orvosi team az ő ébredését. Mégsem szólalt meg, mintha csak megviccelni akarná a jelenlévőket.Amazok egymás szavába vágva pletykáltak a beavatkozás alatt, a traccsparti miatt arra már nem terjedt ki figyelmük, hogy Bence agyhullámai időközben ébrenléti állapotba kerültek. Álmodna talán? Amint azonban megfogalmazódott benne ez a kétely, a lenyisszantott féregnyúlvány helye egyszeriben sajogni kezdett. Bencének jobb híján végig kellett hallgatnia az altatóorvos szájából, miként búcsúztatták el az egyik belvárosi szórakozóhelyen nyugdíjba vonuló kollégájukat. Szeme előtt lassan kirajzolódott a girlandokkal feldíszített különterem, a míves poharakban gyöngyöző habzóbor, s a szesztől eszét veszített ápolási igazgató, amint meglehetősen ünneprontó módon a magyar egészségügy helyzetét ostorozza fennhangon.Ez nem álom, ez a valóság, nevetett fel magában Bence, és tűrte, ahogyan apró öltésekkel varrni kezdték hasán a sebet. Aztán eszébe villant, hogy a táppénzes időszakot a fényhiányos odúban kell majd végighevernie, és már nem is tartotta ehetetlennek a sokat szidott kórházi kosztot. Lenyelhetett az iskolai menzán egy darabka tojáshéjat, talán attól kapott vakbélgyulladást. Ha egy hegyes fémtárgyat nyelne le szándékosan, ahogyan az elítéltek szokták a kóterban, vajon átszállítanák a pszichiátriára? Bence gyorsan elhessegette ijesztő gondolatait. Ám mindenképpen pénzt kell szereznie egy normális albérletre, hogy ne szoruljon rá főnöke könyöradományára. Méregdrágán eladhatná egyik veséjét, fogalmazódott meg benne, s miközben a sebész dolgozott rajta a tűvel, az ötlet egyre vonzóbbnak tűnt fel előtte. Ekkor vette észre a cserfes aneszteziológusnő, hogy az operált beteg eszméleténél van. Zavarában azonmód rámosolygott Bencére, a férfi pedig a hiányos fogsor láttán egyszeriben úgy érezte, mintha az imént nemcsak testéből, de lelkéből is kimetszettek volna egy darabot.