Megfizettük, tehát jár

Amikor már minden más érvük elfogy, a kommunista rendszerek hívei általában az ingyenes oktatással és egészségüggyel védik a modellt. És valóban, a nagyon szegény kubai lakosság egészségügyi mutatói nem rosszabbak, mint a hozzá képest dúsgazdag Egyesült Államokban. De a kelet-európai, így a magyar oktatás és egészségügy színvonala is jobb volt, mint a hasonló gazdasági fejlettségű latin-amerikai tőkés országoké. A rendszerváltozás során így a szocialista baloldal feladata lett volna megőrizni e két közszolgáltatás ingyenességét, növelve egyben a színvonalát.Harmincöt év távlatából elmondhatjuk, hogy bár ez nem sikerült, azért a két állami rendszer teljes összeomlását elkerültük Az állami rendszer mellé felnőttek az egyházi, alapítványi és magán fenntartású intézmények, és egyre több lett a fizetős szolgáltatás. Mindez nem szükségszerű következménye a piacgazdaságnak, hiszen Finnországban és Svédországban csak a lakosság néhány százaléka veszi igénybe a privát egészségügyi ellátást, profitérdekelt magániskolák pedig gyakorlatilag nem működnek. Ez logikusan következik abból a szociáldemokrata elvből, hogy az alapvető közszolgáltatásokhoz mindenki egyformán jusson hozzá. Látszólag paradox módon az is fontos, hogy a jómódú szülő és páciens is az állami rendszert használja. Így látja, hogy mire megy el az adója, társadalmi befolyását is az állami intézmény fejlesztésére használja fel, és sem ő, sem a gyereke nem szakad ki a többségi társadalom szövetéből.A költségvetési megszorítások és a módosabb emberek igényei számos országban ennek ellenére a privát szolgáltatások irányába mutatnak. Ha nincs megfelelő társadalmi erő a közérdek megvédésére, akkor ez szükségszerűen az állami intézmények lepusztításához, a társadalmi különbségek növekedéséhez és a hideg polgárháborúhoz vezet. Egyre több középosztálybeli páciens és szülő érzi úgy, hogy már csak a privát ellátásban bízhat, egyre több jó képességű orvos és tanár lép át a privát szektorba, és az állami közszolgáltatás lassan a szegények gettójává válik. Már Magyarországon is érződik ennek a veszélye, de a helyzet még nem menthetetlen. Elsősorban és döntően annak az orvosi, ápolói, tanári és óvodapedagógusi szakmának, céhnek köszöntően, amely hivatástudatból kitart az állami intézményekben. A magyar oktatás és egészségügy egyre súlyosabb problémáiról naponta hallunk. Én most nem a panaszok számát akarom gyarapítani. Azt tartanám fontosnak, hogy az állami (önkormányzati) fenntartású hálózat megvédése és visszaépítése elsődleges társadalmi cél legyen a politikában és a mindennapi közbeszédben. A célt és utat vesztett baloldal számára ez lehetne a legfontosabb téma, hiszen ezek az állami közszolgáltatások eredendően a szocialista mozgalom vívmányai voltak. Magyar Péter jól érzett rá, hogy a kórházak és gyermekintézmények kétségbeejtő állapota az egész országot elkeseríti. De be kellene látnia, hogy csak az egységes, központilag dotált állami rendszerben biztosítható minden állampolgár számára a XXI. században megkövetelhető szint, egyes kiegészítő részszolgáltatások magánrendszerben tartásával. Ha a középosztály nem érdekelt az állami oktatás és egészségügy fenntartásában, akkor semmilyen sirám sem akadályozza meg annak a lezüllését.Ebben fontos szerepe lenne a médiának. Beleértve a szociális médiát és a közbeszédet. A Fidesz-kormány jogos kritikáját külön kellene választani az állami intézmények sokszor heroikus erőfeszítésétől az ellátás megmentése érdekében.