Littner Zsolt: Kovászos uborka

Sokszor álmodom, hogy véres arcú emberek kapaszkodnak hátrafelé az üléssorok között. Az egyiknek hosszú, göndör haja van, azt rázogatja. Talán a beleragadt üvegcserepek zavarják. Az utolsó előtti dupla ülésen ülök, és a padlón szétszóródott kovászos uborkákat nézem. A busz az út szemben lévő sávja mellett húzódó árokba fúródott. Úgy állt meg, kissé lebillentve az orrát, hogy a jobb hátsó kereke még forog a levegőben.A véres emberek kiabálnak, feszegetik a vészkijárat ajtaját, és összetapossák a kovászos uborkákat. Itt mindig felébredek.Jól fog esni egy kis hazai, búcsúzott az anyukám a buszpályaudvaron. Először a fasírtosat edd meg, a körözöttes tovább bírja. Ne felejtsd el az uborkát! Mindig a hátsó sorokban ülök le, bár állítólag ott jobban ráz a busz. A másik oldalon egy középkorú bajuszos ember ül, a holmiját már szétpakolta a mellette lévő ülésen. Szigorúan néz előre, olyan mindentudó formának látszik. Mögöttem egy idősebb hölgy a nyakában függő borostyánt babrálja. Egy hosszú, göndör hajú ember huppan a vezető­ülésbe, és megkocogtatja a mikrofont. Bemutatkozik, és azt mondja, hogy kettő perc múlva indulunk.Kiskunfélegyháza után megettem egy fasírtos szendvicset, és elővettem a műanyag dobozt a kovászos uborkával. Nálam ez önálló fogás, az étkezés csúcspontja. Mélyen leszívom az illatát, és bosszankodva nézek fel a csattanásra. A szélvédő millió darabra robban, a busz imbolygó mozgásba kezd, és néhány rövid, de mégis nagyon hosszú másodpercig nem tudjuk, hogy hol fog kikötni. Aztán egy tompa puffanással hirtelen megállunk. A bajszos ember ugrik fel elsőnek, előretör a két üléssor között, majd szinte ugyanazzal a lendülettel tér vissza hozzánk. Ne menjenek közel, nagyon csúnya látvány, mondja a bajszos mindentudó. Tiszta vér a fejük, a sofőr szerintem már nem sokáig húzza.Kikukucskálok a két üléssor között, és látom, amint a göndör hajú feltápászkodik a vezetőülésből, és felénk fordul. Baleset történt, kérem, őrizzék meg a nyugalmukat. De hát miféle baleset, sikoltja egy hang elölről. Egy zöldségszállító teherautóval ütköztünk. Lenézek a két üléssor közé, és meglepődve fedezem fel a szőnyegpadlón a kovászos uborkákat. A sofőr elindul hátra. Sajnos az ajtó nem működik, fordul felénk a nagy hajú sofőr, de mindjárt kinyitom a hátsó vészkijáratot. Jézus Mária, kiált fel a borostyános hölgy, hiszen magának tiszta vér a feje! Csak paradicsom, legyint a sofőr, és felemeli a pólója alját, hogy megtörölje vele az arcát. Én a cipőjét nézem, hogy vajon rálép-e a kovászos uborkára. Valahogy el kell magyaráznom anyukámnak, hogy miért ment pocsékba.