„Szülő vagy tanár legyen a talpán, aki képes arra, hogy kihúzza a digitális cumit a gyerek szájából”

„Bezzeg az én időmben!” – kiáltottak fel vagy ezerszer a baby boomer szüleim és a veterán nagyszüleim kamaszkoromban, amikor olyasmit tettem, ami az ő idejükben nemhogy szokás nem volt, inkább tiltottnak számított. Bármire vonatkozhatott az idegőrlő lamentálás, például hosszas telefonálgatásra, tévé előtti lustálkodásra, feleselésre, a magnó ordíttatására, öltözködés és hajviselet megválasztására. Normális tizenévesként én is a saját, göröngyös utamat taposva haladtam az előttem járók tilalomfái közé bebetonozott, összkomfortos sztráda helyett. Vajon elengedhetetlen a generációk harca az együttműködés helyett? Miért olyan pokoli nehéz ez? A generációk közötti szakadékokat felszámoló hidak építéséről a legautentikusabb szakembert, Steigervald Krisztián generációkutatót faggattam.

(Visszhang)