A negyedik térkép
0
A miniszterelnök irodájának falán lógó három térkép három különböző (európai, amerikai illetve ázsiai) perspektívából ábrázolja a világot, miközben szerinte „mi, magyarok” egy mindháromtól különböző nézethez vagyunk szokva. Hogy mi lehet ez a saját nézőpont, arra nézve kevés megfejtést adnak Orbán korábbi megnyilatkozásai; például az, amit 2015-ben a külképviselet-vezetők előtt fejtegetett. Akkoriban még egy másik dolgozószobában egy másik kép volt a falán – a kormányfő elmondása szerint a törökverő Hunyadit ábrázolta –, az aktuális megfejtés pedig úgy szólt, hogy Magyarországnak egyszerre kell igazodnia Berlinhez, Moszkvához és Ankarához (azóta sem derült ki, hogy miért; legfeljebb azt rögzíthetjük, hogy a szűk egy évtizeddel ezelőtti kinyilatkoztatás – akár a német vonatkozásokat, akár a kormánykommunikáció mai „keményen dolgozó kisemberét”, a szuverenitást nézzük - nem öregedett túl szépen). Idézzük pontosan, megérdemli: „Oroszország ott van, ahol, Törökország ott van, ahol, és Németország is ott, ahol, mi meg itt, közöttük”. Ez tény, de ha a három említett fővárosból indulva kiháromszögeljük, hogy melyik az a pont, amely mindháromtól egyenlő távolságra esik, vagyis hogy hova kellene fókuszálnunk, azt kapjuk, hogy Ukrajnára – ami egyébként közel áll a jelen valósághoz, csak éppen a magyar külpolitikai gyakorlattól meg nem is állhatna távolabb. Holott Ukrajna is ott van, ahol, és még egy darabig ott is lesz. Nem mellesleg: az orosz agresszió előtt fontosabb külkereskedelmi partnerünk volt Oroszországnál – mintha ezt a realitást sem tükröznék a kormányunk külkapcsolati súlypontjai. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer tényleg véget érnek a harcok, és megkezdődik a lebombázott ország újjáépítése, az a XXI. század legnagyobb gazdasági projektje lesz Európában, ahol viszont a magyar cégek finoman szólva nem indulnak majd túl fényes esélyekkel.