A megment(het)etlen élet (Cristina Rivera Garza: Liliana legyőzhetetlen nyara)

A Liliana legyőzhetetlen nyara szokatlanul szabálytalan könyv. De hát szabálytalan a szerző gyászfeldolgozása is. Sőt, maga a halál, amivel szembe kell néznie: húga elvesztését, meggyilkolását három évtized távlatából igyekszik rekonstruálni. Mert Rivera Garza e dokumentumregényben a saját igaz történetét írta meg, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. És a nem múló fájdalom, a csillapíthatatlan Don Quijote-i igazságkeresés felülír minden írói logikát, minden logikus szerkesztést. Nem hagyja, hogy „kényelmesen” a szokásos mederben haladva olvashassuk az oknyomozást. Rivera nem akarja szép kerekké formálni húga történetét. Fittyet hány a műfaji keretekre. Itt nem a narratíva a fontos, hanem a feltárás maga. Paradoxmód ez szippant be mégis, ez az eltökélt, semmi mással nem törődő megérteni akarás, ez a jogos monománia. Rivera testvére áldozattá válására fókuszál, ennek rendeli alá magát.Valami baljós árny már a kezdetektől belengi húga párkapcsolatát. Sőt, utólag kiderül, a „toxikus kapcsolatok” mintapéldája – már a kezdet kezdetétől ordít róla, hogy valami baj van, de a környezet mégsem igazán veszi észre. Miért tért vissza Liliana újra és újra? Miért nem kért segítséget? „Ha megtámad egy medve, halottnak tetteted és megadod magad. Az áldozatok azért maradnak, mert tudják, hogy bármilyen váratlan mozdulat felingerelheti a medvét. És élni akarnak” – idéz Louise Rachel Snyder Láthatatlan sérülések című, a családi erőszakról szóló könyvéből Rivera Garza. És a többiek miért nem látták, hogy a húga teljes gőzzel száguld bele a tragédiába? Mert amit nagyon közelről nézünk, nem látjuk tisztán, a pixelek szétesnek?Rivera Garza minden részletre kitér, minden fénytörésből megvizsgál és kielemez. Aprólékos sziszifuszi munkával, dokumentumelemzéssel, tényfeltárással, interjúkkal próbálja felfejteni és megérteni a párkapcsolati erőszak lélektanát. Összegyűjti a naplóbejegyzéseket, leveleket, korabeli cikkeket, nyomozati anyagokat, a húgát ismerő emberek vallomását. A mozaiknak össze kell állnia, nem spórolhat ki semmit, feledkezhet meg egyetlen pici darabkáról sem. Így tud csak kirajzolódni a húga valós története. Sokszor zsák­utcába fut vagy falakba ütközik, de nem adja fel. Egyszerre oly logikus minden, és oly érthetetlen. Egy bizonyos, a dolgok összefüggenek, a tragédiát előrejelző elemek már kezdetektől ott vannak, és talán mindannyian felelősek abban, ahogy alakultak az események.Rivera Garza saját ügyével foglalkozik, és bár egyfókuszú, mégsem szűk látókörű. Sőt, nagyon is széles perspektívából tekint személyes ügyére, a több évtizedig lakat alatt őrzött családi tragédiára. Így látunk lelepleződni egy egész eltorzult patriarchális társadalmat. A mexikói szerző oknyomozói munkával próbálja feltárni, mi vezethetett ahhoz, hogy húga és annak gyilkos barátja ne tudja elkerülni sorsát, és ehhez hogyan asszisztált az őket körülvevő közeg. Mexikóban 2012-től van külön kategóriája a nőgyilkosságoknak, akkor került be a bűncselekmények közé. A nők 23 százaléka élt át legalább valamilyen fajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfi partnere által.Az egyetemi tanárként és politikai aktivistaként is ismert Rivera Garza most amellett teszi le a voksát, nem úszhatjuk meg a dolgokat. Mert van, ami elnapolva, szőnyeg alá söpörve is fogva tart, akár évtizedekig. Rivera Garzát a gyász és a nőket sújtó igazságtalanság. Ha meg egy egész társadalmat, annak működési mechanizmusát tükrözi egy gyilkosság, már nemcsak a hozzátartozókat tartja fogva, az már egy egész társadalmat, társadalmakat érint. Nem meglepő, hogy Garza éppen ezzel a könyvével nyerte el nemrég a Pulitzer-díjat.Kiáltványként is olvasható Rivera regénye, ahogy többen írták. És mielőtt megnyugodnánk, hogy Mexikó messze van: Magyarországon is körülbelül minden héten meghal egy nő a családon belüli erőszak miatt, és havonta legalább három nőt meggyilkol a párja vagy volt párja. Becslések szerint több mint 200 ezer ilyen ügy lehet országosan évente. A jeleket sok helyütt előre látni, mégis tehetetlenek vagyunk. Rivera „kiáltványa” nemcsak egyetemes, de létfontosságú is. (Ford. Eőry Zsófia. Sonora Kiadó, 2024. 308 o.)