Az árvízi hajós

„A Kígyó-utcát már csaknem egészen víz alatt találtam, előbb térdig, majd övig gázolva haladtam… nyakig érő vízben értem a város-piacra… alig léptem szárazra, midőn minden ruhám testemre kezdett fagyni s míg Helmeczyhez értem… alig egy pár száz lépésre, már jégkéreg borított... A József- és Stáció-utcákból harsogott a segélyért kiáltók lármája, ide siettünk; sokat volt szerencsénk megmenteni.”„Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.” „A düledékek, házromok, jégtömegek, bútorok, gerendák s minden más akadályok közt, csak alig s a legfeszültebb munkával lehetett a szűk utcákon haladni, honnan jött, hol volt s hova igyekezett az ember, mindenütt a roskadó épületek és fedelek lezuhanása fenyegette. Hol elől, hol hátmögül, hol oldal felől omlott egy-egy épület össze… Többször megtörtént, hogy házak és fedelek, honnan öregeket, asszonyokat, gyermekeket s csecsemőket szedtünk le, alig távoztunk velük egy-két száz lépés- vagy ölnyire, rémítő robajjal zuhantak az egy, sőt helyenként két ölesnél is mélyebb hullámokba. Hajómra harmincnál több alig fért. Mit tenni, melyiken segíteni előbb? Az asszonyokat csecsemőikkel gyermekeket s öregeket egybe szedtem mindkét helyről”.